Avagy szerintem miért hasznos a kombinációtanulás edzésen?
Az imént futottam bele olyan mozgásformák leírásaiba, amelyek kifejezetten úgy hirdetik magukat, hogy nincs koreográfiatanulás. Fel tudom fogni, hogy vannak olyan emberek, akik nem szeretnek kombinációkat tanulni, de szerintem nem annyira szörnyű, ha meg kell jegyezni egy sorrendet. Hozzátenném, hogy semmi bajom azzal, hogy ha valaki azokat a mozgásformákat szereti (pl. futás), ahol nem kell ilyen szinten fókuszálni, mert véleményem szerint mindenki másképp működik és másképp tud feltöltődni, kikapcsolni. Viszont nem szeretném, ha „leírnánk” a kombinációs órákat.
Úgyhogy arra gondoltam, hogy összeírok pár gondolatot arról, hogy miért szeretek olyan edzést csinálni, ahol vannak szekvenciák. Ez nem csak Dance vagy Step aerobik lehet, hiszen a SpineUp! gerinctréningen vagy akár egy Vinyasza Flow jógaórán is sorrendekkel dolgoznak.
– Ez agytorna is! Amikor kombinációkat kell megjegyezni, javul a memóriánk, ráadásul koordinációfejlesztéskor az idegrendszerünk (tehát az agyunk) is fejlődik. Már több kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy a mozgáson keresztül lehet tenni az időskori demencia ellen. Tudom, hogy a mai világban nagyobb hangsúly van azon, hogy ki hogy néz ki, és milyen teste van, de számomra nem elhanyagolható szempont az agyam működése, hiszen az éltet. Nemdebár?!
– A sorrendmegtanuló-képességem is fejlődik, ha ilyen jellegű órákra járok. Ez ugyanolyan dolog, mint hogy 1 vagy 12 fekvőtámaszt tudok megcsinálni. (Eleinte leginkább egyet se, aztán fejlesztem az izomzatomat/idegrendszeremet, és eljutok odáig, hogy egyet, majd többet.) Az elején elveszek a sorrendben, örülök, ha 2 mozdulatot össze tudok kapcsolni, aztán a testem megtanulja, berögzülnek bizonyos mozgások, és azt veszem észre magamon, hogy már 5-10 mozdulatot is össze tudok kötni, és ez így fejlődik. Végül már egész hosszú ideig képes leszek fókuszálni a mozgássora, rontás nélkül is.
– Ehhez ki kell lépni a komfortzónából! Akármilyen másik edzésen is így van ez: mikor még egy fekvőtámaszt se tudok megcsinálni, akkor rohadtul kell küzdeni és erőlködni, és sokszor kell gyakorolni, hogy eljussak odáig, hogy végre megcsinálok egyet. Nagyon sokat hallani mostanában arról, hogy „a csoda a komfortzónán túl történik”, stb. A csoda számomra már nem az, hogy lefogyasztom magam 10% testzsír alá vagy x mennyiségű izmot építek magamra. Ez engem nem érdekel. A csoda számomra a harmonikus és szép mozgás, megfelelő testalkattal persze, egészségesen, erő és mobilitás, fókusz, szórakozás, FLOW. Ehhez pedig el kell hagyni a saját határainkat, akár a fókusz tanulásán/gyakorlásán keresztül.
+1 amikor az agyad le van foglalva a sorrenddel és a mozdulatokkal, nem lesz kapacitása máson kattogni, tehát nagy valószínűséggel „ki tudsz kapcsolni”, tehát a mozgás kikapcsolódás.te miért szereted (ha szereted) a koreográfiás órákat?